Hogy az újév közelgett, és vele együtt az áremelések, úgy szivárgott ki egyre több hír a BKV tervezett jegyáremeléséről is. Kezdetben kósza hírnek tűnt csak, hogy be kívánják vezetni a drágább, éjszakai jegyet, maholnap ez már valóság. Csakhogy sajnos bármennyire is próbál erőlködni a cég, hogy bevételeit megtartsa, sőt inkább emelje, ezt a szándékot, csupán üzletpolitikai szemléletváltással válthatja valóra.
Mert mit is fog jelenteni ez az „igazságos” éjszakai jegy. Nem azt, hogy aki éjjel utazik, az fizessen többet. Még csak azt sem, hogy aki van olyan vakmerő, hogy egy éjszakai busz morózus vezetőjétől jegyet kért, azt ezután ne a szokványos vonaljegy ár feletti összegért vehesse meg – mint az eddig volt, hiszen a jegyért a vezetőnél eddig is többet kellett fizetni – hanem ennél jóval többért. De ez csupán azokra az utasokra vonatkozik, akik becsületesek, és tényleg meg veszik azt a jegyet. A többiek, akik eddig is blicceltek, ezután sem fizetnek többet a szolgáltatásért. Vagyis ugyanannyit, azaz semmit sem fognak fizetni. Ez tehát ismét csupán a becsületes jegyvásárlók pénztárcájának megcsapolására indított akció, míg a bliccelők továbbra is érintetlenek maradnak.
Megjegyzem, nem tudom mi az igazság az „éjszakai jegyet” illetően, mert megnézvén a BKV honlapját, meglepetten tapasztaltam, hogy ilyen kitétel a felsorolásban nem szerepel, azonos összegben (
Mindez azonban a témám szempontjából mellékes, ugyanis az egész kérdéskört arra szerettem volna kihegyezni, hogy a megemelt jegyárak esetében a becsületes fizetők megsarcolásáról van szó. Mint fentebb írtam rendszerváltásra lenne szűkség!
A BKV megszületésével közel egy időben szűnt meg a kalauzi rendszer, s ez még most, negyven év után is érzeteti hatását. Akkor úgy gondolták, a derék szocialista ember majd szépen előre megváltja a jegyét a jegypénztárakban, majd felszáll a villamosra, vagy autóbuszra és, mint az akkor divatba jövő önkiszolgáló áruházakban, maga kilyukasztja a gondosan előre odakészített, kapaszkodóoszlopokra erősített jegykezelő-autómatáknál. (amelyet mindenki ismer, ha máshonnan nem is, a BKV által indított bliccelés ellenes reklámkampányokból biztosan). Azonban ez a számítás nem jött be. Nem jött be a villamoson, nem a buszjáratokon, de még az újonnan átadott metróaluljárókban sem sikerült a derék magyar szocialista utasokat a kultúrált közlekedés eme formájára rászoktatni.
Azonban a közlekedési vállalat vezetése még beköszönő kapitalizmusban sem volt képes belátni döntése súlyos negatívumait. Ernyedt ellenőrzési kampányokkal problémát orvosolni, melyeknek meglepően nagy sikere volt – természetesen nem az utazóközönség, hanem a jegyeladások tekintetében. Azonban egy ellenőrzési kampányt a végtelenségig folytatni nem lehet, és még mindig nem látták be, hogy alapvető stratégiai változásoknak kellene bekövetkezniük. A politikában történt fordulat után 18 évvel végre a BKV-nél is rendszerváltásra van szűkség.
A vállalat folyamatos válsággal küzd, mint ahogy arra néhány apró jelből következtethetünk. Ilyen az, hogy a hírekben előforduló buszbaleseteknél nem csak a viszonylat számát említik, hanem azt is, hogy ezt a viszonylatot ilyen meg ilyen alvállalkozó üzemeltet. Súlyos gondok lehetnek a BKV-nál, ha efféle öncsonkításra kényszerült. Kiutat kell találni!
Európa több metropoliszában megfordultam már, s számos közlekedési modellt lehet látni. Rómában például, hiába van kiírva a buszok első és hátsó ajtajára, hogy ’ENTRATA’, a középsőn pedig egy behajtani tilos jel, a derék olaszok éppen úgy ott szállnak fel a járműre, ahol akarnak, mint a derék magyarok itt Budapesten. Azonban ez más általam meglátott országban egyáltalán nem volt így. Mindenhol fegyelmezetten az első ajtónál szálltak fel az utasok. Kivárták a sort, és bemutatták a bérletüket vagy jegyüket (ami éppen akadt), a sofőrnek. Nem árt megjegyezni, hogy felsejlik még némely Ikarus 260-as bkv-busz oldalán az első ajtó mellett foszlányokban egy felszólítás: Este nyolc óra után az első ajtón szíveskedjenek felszállni, és jegyüket a vezetőnek bemutatni. Tehát ez arra mutat, hogy valaha, egy nyugalmasabb, békésebb világban az éjszakai buszoknál igenis a sofőr ellenőrizte a jegyeket. Ennek felemlegetésére rendszerint azt a választ adják, hogy igen, de a túlzsúfolt nappali járatokon nem lehet azt megoldani, hogy mindenkinek megvizsgálják a jegyét. Erre tudom hozni ellenpéldaként Isztambul példáját, ahol aztán nem lehet mondani, hogy ne lenne zsúfoltság. Mégis ha tülekedve is szállnak fel, de azért mindenki odatartja a jegyét, bérletét a sofőr melletti érvényesítőhöz, és az hangjelzéssel adja mindenki tudtára: a jegy érvényes. Némely buszokon itt még elől egy külön kalauz is ül. A sofőr melletti jegyvizsgáló-gép a legtöbb európai nagyvárosban megtalálható, és tőlünk nyugatabbra az emberek, akik ehhez már hozzászoktak szépen, türelemmel várják ki a sorukat, míg a buszra feljutnak, és bemutathatják a bérletüket, vagy éppen jegyet vehetnek a vezetőtől.
Térjünk át a villamosra. Nos igen, valóban egy nehezen ellenőrizhető üzem, hiszen itt még olyan egyszerű megoldás sem lehetséges, mint a buszoknál. És valóban nem is tudták megoldani a legtöbb helyen. De Isztambul itt is példát tud mutatni. Hiszen ők megoldották, hogy a villamosmegállókat zárták le beléptetőkapukkal. A beléptetőkapuk pedig zsetonnal működnek, melyeket a megálló melletti bódéban be is lehet szerezni. Természetesen elképzelhető a beléptetésnek modernebb megoldása is, de a máshol teljesen reménytelennek tűnő villamosok ellenőrzését a törökök rendkívül leleményesen megoldották. És ismét csak halkan jegyezem meg, hogy valaha az ipari csuklós villamosok két végén is kialakítottak kalauzi üléseket…
„Megjegyzem, annak idején - a párizsi metróban szerzett tapasztalataim alapján - komolyan elkezdtem gondolkodni azon, hogy a szocializmus és a kapitalizmus közti alapvető különbséget nem lehet-e ebből levezetni. Párizsban ugyanis a belépés előtt zárva volt a bejárás az utas előtt, a szocialista rendszerben, fel Prágáig, Berlinig ellenben nyitva. A kapitalizmusban a zár nyílt ki a jegykezeléskor, a szocializmusban a szabad pálya zárult le, ha az ember nem váltotta meg a jogot.” – Ezt Granasztói György írja a Budapesti Negyed 56. számában (2007. nyár). És bizony a BKV még mindig az elmúlt rendszerben él, és nem képes váltani egy igazán hatékony beléptető rendszerre. Én csak annyit tudok, hozzá tenni, hogy Granasztói nem véletlenül nem említi Brüsszelt, hiszen, ott is csak az nem megy le a metróhoz jegy nélkül, aki nem akar, valamint a kevésbé szemfüles turista, aki nem veszi észre, hogy a brüsszeliek is jegy nélkül bliccelnek a tömegközlekedési járműveken. Már pedig a turisták nagyon hamar felveszik a helyi szokásokat, elég csak a Budapesten neveletlenül a mozgólépcsőt elálló külföldieket megfigyelnünk. Nem feltétlenül szükséges a metró kérdésében „szeretett fővárosunk”, Brüsszel mintáját követnünk, hanem sokkal inkább Párizsét.
De másban is a rossz példa hordozója a belga főváros. Ismét Granasztói György Budapest tegnap, ma, holnap című cikkéből idézek: „Az egységes városképet jóvátehetetlen károk érték Brüsszelben a hatvanas évek óta, és szerintem növekednek a jelei, hogy a brüsszelesedés nálunk is elindulhat, különösen a pesti oldalon. Mindenesetre a budai hegyvidék beépítése már lezárult az utóbbi négy évtizedben, és az eredmény lesújtó.”
Sajnos veszélyeztetett Budapest városképe is, hiszen a rossz példa hatására itt is felhőkarcolókat, üvegpalotákat akarnak építeni, a lakóházak, valaha termelő gyáregységek helyén. Brüsszelben csupán a legbelső óváros, a főtér, és környéke maradt meg eredeti állapotában, viszont az egész város egyfajta káosz érzetét kelti. Egymás mellett van a barátságos hangulatot árasztó keskeny németalföldi kétemeletes ház, és hatalmas üvegpalota. Pedig egyáltalán nem illenek egymáshoz, és rontják az összképet. Nálunk eddig bölcs előrelátással megakadályozták felhőkarcolók építését, és a külföldiek dicsérik is, mennyire sikerült egyben tartanunk a város egységét, hangulatát. Ám az utóbbi időben egyfajta sajtókampány indult, több lapban is lehet olvasni a felhőkarcoló-építést népszerűsítő cikket, melyekben azt bizonygatják, az emberek mennyire szeretnének ilyeneket látni és csupán egy szűk kisebbség érdeke elgáncsolni az efféle kezdeményezéseket. Hogy a befektetők mennyire szívesen építenének, de a vaskalapos városvezetés ez elől elhatárolódik, pedig az kölcsönözne csak nagyvárosi jelleget a fővárosnak. És az ifjú építészek sem tudják így kiteljesíteni magukat. Sajnos valószínű, hogy ezek az üzenetek előbb-utóbb célt érnek, hiszen a városvezetés sem támogatja olyan egyértelműen a városkép védelmét, mint azt tehetné. Így jutnak szomorú sorsra a Király utcai házak, vagy az Úttörő Áruház…
