Nem régiben olvastam egy cikket az iskolai takarékbélyegről. Ekkor sejlett fel, honnan is olyan ismerős az egyik hitelkínáló cég reklámjaiban felbukkanó rajzfigura: Makk Marci. A cikkben írták, hogy a 40 évet megért takarékoskodási programot 1952-ben indították el, és eszembe jutott valahonnan halványan, hogy valami hasonló még nekem is volt. 1992-ben szűnt meg, így koromnál fogva csupán általános iskolai éveim kezdetén a legvégét kaphattam el, de mégis egyre erősebb bennem a gyanú, igen én is gyűjtöttem takarékbélyeget… mindösszesen egy évig. És nagy valószínűséggel nem is volt beváltva már…
Én tehát a rendszerváltás után nem sokkal beszüntetett takarékosságból már csak hangyányit vettem ki a részem, annál inkább az akkortájt elindulgató különféle képgyűjtögető és csereberélő albumokból. Legnevezetesebb a Lutra volt, ebből aztán volt mindenféle. Gondolom elsőként állatokat lehetett benne gyűjteni, majd autókat – ilyenem biztos volt. Azonban ez már nem pénzgyűjtésre, hanem pénzköltésre ösztönzött, bár a gyűjtés még mindig megvolt a pénz már nem, vagy legalábbis nem a gyerekek zsebében. S aztán jöttek a mindenféle kukoricapelyhes akciók, amelyekben a gyűjtőfüzet után egy-egy dobozban lehetett találni néhány matricát, de itt már messze voltunk a takarékoskodástól, hiszen most már a tékozlás lett a cél, minél több pelyhes dobozt veszel, annál több matricához juthatsz. Az elérendő célt, az álomnyereményt egy betelt füzettel még nem érheted el, be is kell küldeni, sorsoláson kell részt venni… A pénzről pedig le kell mondani.
Újabban pedig már teljesen más gyűjtési mechanizmusok kezdenek életre kelni, nevezetesesen a hetente újságárusoknál kapható füzetek, melyekből, ha valaki mindet összegyűjti, lesz egy jó kis enciklopédiája. Első ilyen volt a Tudás fája, amely vagy 3 évig, de lehet, hogy még tovább jelet meg hetente.