HTML

Kari blogja

"Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek" Hadd tudja az egész világ, Mi a bajom, engem mi bánt!

Friss topikok

Linkblog

Rövid (ál)hír:

2012.09.13. 20:54 vadász2

Lemondását fontolgatja a kormány két minisztere.

A nem régiben kirobbant azeri botrány kapcsán elképzelhető, hogy az Orbán-kormány két minisztere - akik tárcájuk illetékességéből adódóan az ügylet lebonyolításában a döntést ténylegesen meghozták, - benyúltja lemondását, név szerint Orbán Viktor igazságügy miniszter, és  Orbán Viktor külügyminiszter.

Az ősz folyamán még egy további miniszter lemondása is esélyes. Amennyiben megszületik a megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (NVA), úgy valószínű, hogy Orbán Viktor gazdasági miniszter is megválik bársonyszékétől. Mert mint azt korábban elmondta, "ha az NVA jön, én megyek". Az utódok kilétét egyelőre még homály fedi...

A kormányfő pozíciója azonban az esetleges személycserék ellenére továbbra is stabil.

(ne)MTI

Szólj hozzá!

Címkék: miniszter azeri valutaalap Orbán Viktor Orbán-kormány

Fejlődés és globalizáció

2011.10.15. 21:03 vadász2

A globalizálódó (egyre több ember csoport lép kapcsolatba egyre több és egyre távolabbi más embercsoportokkal) emberiség történetében rendre felbukkantak olyan célok, fejlődési motorok, melyek egyrészről fejlődéshez, és a globalizáció mind teljesebb elterjedéséhez vezettek, ugyanakkor a modell egy bizonyos ideig tartó virágzás után előbb lassú hanyatlásba, majd önfelszámolásba fordult át.

 

Kezdhetjük a sort akár az ókori Római Birodalmon, mely munkaerő-utánpótlása, és a jobb minőségű földek megszerzése érdekében hódító háborúkba kezdett, míg végül akkora területre terjesztette ki hatalmát, hogy részben nem volt hová tovább terjeszkedni, részben a már meglévő hatalmas területet sem tudták egy helyről, egy kézből irányítani sem. Így a Római Birodalom folyamatos terjeszkedési modellje hosszú agónia, és a modell lassú visszájára fordulása után megbukott.

 

Az ezt követő zavaros évek után beköszöntő békésebb időszak ismét kedvezett a fejlődésnek, és a terjeszkedésnek. A középkori modell elsősorban nem a területi terjeszkedést, hanem a meglévő területek jobb kihasználását, mezőgazdasági reformot jelentett. Igaz ez végül is az európai kultúra határának kelet felé tolódása révén ismét a globalizáció terjedéséhez is vezetett. Azonban a mezőgazdasági reformok a jobb élelmiszerellátás következében népességrobbanáshoz vezettek elsősorban Nyugat-Európában, de mivel az európai kultúrkörbe becsatlakozó népek sem álltak sokkal alacsonyabb fejlettségi szinten, ezért a népességfelesleg nem tudott időben megfelelő levezető csatornát találni. A kérdést végül a nagy pestisjárvány oldotta meg, évszázadokra mentesítve Európát a következő túlnépesedés rémétől.

 

Azonban hogy ez ne ismétlődjön meg, a pestis mellett az európaiak még egy módszer felfedeztek a népességfelesleg kordában tartására: a kolonializációt. Igaz, ezt a korszakot részben megelőzve, részben vele összefonódva jellemzi az imperializmus néven ismert jelenség. Itt ismét visszajutottunk a római modellhez, csak még nagyobb méretekben: Európa gyarmatosította világot (vagyis a korszak végére eljutottunk a globalizáció alap jelentéséhez, a világot politikailag már nem tagolt és egymással kapcsolatban nem álló embercsoportok alkották, hanem ezek összekapcsolt rendszere) . Itt ismét az új és újabb területek meghódítása, vagy a másiktól való elvétele, és az új és újabb nyersanyagok és emberi munkaerő kiaknázása vált a modell követőinek céljává.    

Minthogy a XIX. század végére elfogytak a felfedezhető, vagy kisebb háborúk árán elrabolható területek, az imperializmus is válságba jutott, melynek félreismerhetetlen jele volt az I. világháború. Azonban végleges fölszámolódása (ha felszámolódott egyáltalán mára) már átnyúlt a következő korszakra.

 

A világpolitikai imperializmust felváltó modell eszményképe jóléti állam és fogyasztói társadalom vált. A kettő ugyan mára kicsit összefolyt, de a kettő egymástól függetlenül, a másik megléte nélkül is kiépülhetett – gondoljunk itt egyrészről a keleti blokk országaira, melyekben a fogyasztói társadalom példája eretnekségnek számított, ugyanakkor, ha legalábbis szólamokban, de a jóléti állam kiépítésében megelőzték a nyugatot, és példát, húzóerőt biztosítottak a kapitalista államok jóléti szolgáltatásainak kiépítéséhez. A másik oldalon ugyan nem ennyire tiszta példaként, de említhetjük az Amerikai Egyesült Államokat, ahol az állam igyekezett a szociális ellátó rendszer fenntartásától, illetve a termeléstől, üzleti élettől távol maradni, ugyanakkor a itt született meg a korszak másik elérendő vágyálma: a fogyasztói társadalom.

A nagy gazdasági világválság után megkezdett lépések eredményeinek megjelenését késleltette ugyan a második világháború, de annak befejezését követően még nagyobb lendülettel épült ki és terjedt el a fogyasztó társadalom eszménye az 1950-es években, a jóléti társadalomé pedig az 1960-as években.       

A fejlődést itt a folyamatosan bővülő - elsősorban ipari - termelés és a növekvő életszínvonal jelentette. Alapvetés, hogy az életszínvonalat a minél nagyobb fogyasztás testesíti meg, s tulajdonképpen az igényeket a növekvő termeléshez igazítva srófolták fel, s biztosították vele a folyamatos keresletet.

A bipoláris világrend felbomlásával azonban minden megváltozott. Ugyan a keleti blokk nagyobb mértékű bekapcsolódása a világgazdaságban további terjeszkedési potenciált ígért, azonban 1990 után is valami hasonló történt, mint a középkorban a keresztény kultúra terjeszkedésével. Az új terület is hamarosan telítetté vált és a további termelési felesleget már nem volt hova kisöpörni.

 

A Római Birodalom modellje a terjeszkedésen alapult, de részint a terjeszkedési lehetőségek megszűnése, részint a már megszerzett területek nagysága miatt összeomlott.

A középkori Európa élelmiszer-túltermelésbe futott bele, amely túlnépesedésben öltött testet.

Az újkori Európa ismét a terjeszkedésben látta meg a fejlődés lehetőségét, mellyel egyúttal a népességszámát is kezelni tudta. Ily módon politikáját az egész Földre ki tudta terjeszteni. Viszont a megszerezhető és benépesíthető területek eltűnésével belső háborúba sodródott.

Az ily módon globalizálódott világ most már egésze fordul ismét a termelés (és a fogyasztás) növekedéséhez, mint politikai globalizációból való kiúthoz, azonban ez végső soron csak az áruk globalizációjához vezetett, amely, mint tapasztaljuk, ismét csak egy túltermelési válságban csúcsosodott ki.

 

Hogy ez után mi lesz? Elhúzódó válságperiódus után törvényszerűen ismét a terjeszkedés politikája nyerne teret, csakhogy most már nincs hová terjeszkedni. Külön súlyosbító tényező az ismét visszatérő túlnépesedés, melyet eddig a jövőben, és a termelés-fogyasztás mindenhatóságában bízva nem vettünk ennyire komolyan. Nincs hova terjeszkedni, nincs hova népességfelesleget átcsoportosítani. Csak egymás rovására.

1 komment

Újabb P+R parkolóval lett szegényebb a főváros

2009.09.10. 11:00 vadász2

Miközben Budapest a bejáró gépkocsik füstjétől fuldoklik, és a főbb tömegközlekedési csomópontokban kevés hely adódik a parkolásra, a BKV-val való tovább utazásra, újabb ingyenesen használható parkolót tettek fizetőssé.

  Már a múlt héten észre vehettük, hogy a Határ úti háromszögben, a gyorsforgalmi felüljárójának lábánál fekvő területen, melyet eddig az autósok ingyenesen használhattak parkolásra, valami mozgolódás folyik. Szorgos munkások cölöpöket betonoztak le a parkoló végében. A szemfüles járókelő az előjelekből már tudhatta, hogy a közeljövőben ezt a területet is fizető parkolóvá alakítják át (bár magam reménykedtem, hogy csupán rendezettebb parkolási körülményeket kívánnak teremteni az eddig elhanyagolt, néhol aszfaltos, néhol fűvel-gazzal benőtt dombos területen).

  Nos természetesen a balsejtelem nem csal, ugyanis nagyobb tájrendezés nélkül, mindössze egy kerítés (kizárólag azon az oldalon, ahol be lehet hajtani) és egy jegyszedő bodega telepítésével fizetőssé tették az eddig a metróra átszálló által ingyenesen igénybe vett földdarabot. A parkolás ára: 390 ft/óra. (Időközben már 480 ft/alkalomra változtatták a tarifát) A korábban zsúfolási telt területen most csupán néhány autó parkol, a belváros zsúfoltsága viszont minden bizonnyal jó pár gépkocsival növekedett.

  Megjegyzendő, hogy ezzel a területtel szomszédos az „Europark2” néven emlegetett elkerített préri, amely szintén alkalmas lehetne P+R parkoló kialakítására, mindenesetre több értelme lenne, mint ahogy jelenleg parlagon hever.

 2009.augusztus 8.

 

1 komment

Címkék: budapest autó parkolás út határ p r europark

A kapitalizmus meghonosítása a gyermeki gondolkozásban, avagy hogyan tömjük zsebpénzünket saját zsebünk helyett másokéba

2008.10.11. 22:32 vadász2

  Nem régiben olvastam egy cikket az iskolai takarékbélyegről. Ekkor sejlett fel, honnan is olyan ismerős az egyik hitelkínáló cég reklámjaiban felbukkanó rajzfigura: Makk Marci. A cikkben írták, hogy a 40 évet megért takarékoskodási programot 1952-ben indították el, és eszembe jutott valahonnan halványan, hogy valami hasonló még nekem is volt. 1992-ben szűnt meg, így koromnál fogva csupán általános iskolai éveim kezdetén a legvégét kaphattam el, de mégis egyre erősebb bennem a gyanú, igen én is gyűjtöttem takarékbélyeget… mindösszesen egy évig. És nagy valószínűséggel nem is volt beváltva már…

 

 

 

Én tehát a rendszerváltás után nem sokkal beszüntetett takarékosságból már csak hangyányit vettem ki a részem, annál inkább az akkortájt elindulgató különféle képgyűjtögető és csereberélő albumokból. Legnevezetesebb a Lutra volt, ebből aztán volt mindenféle. Gondolom elsőként állatokat lehetett benne gyűjteni, majd autókat – ilyenem biztos volt. Azonban ez már nem pénzgyűjtésre, hanem pénzköltésre ösztönzött, bár a gyűjtés még mindig megvolt a pénz már nem, vagy legalábbis nem a gyerekek zsebében. S aztán jöttek a mindenféle kukoricapelyhes akciók, amelyekben a gyűjtőfüzet után egy-egy dobozban lehetett találni néhány matricát, de itt már messze voltunk a takarékoskodástól, hiszen most már a tékozlás lett a cél, minél több pelyhes dobozt veszel, annál több matricához juthatsz. Az elérendő célt, az álomnyereményt egy betelt füzettel még nem érheted el, be is kell küldeni, sorsoláson kell részt venni… A pénzről pedig le kell mondani. 

 

 Újabban pedig már teljesen más gyűjtési mechanizmusok kezdenek életre kelni, nevezetesesen a hetente újságárusoknál kapható füzetek, melyekből, ha valaki mindet összegyűjti, lesz egy jó kis enciklopédiája. Első ilyen volt a Tudás fája, amely vagy 3 évig, de lehet, hogy még tovább jelet meg hetente. 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: tudás takarékbélyeg lutra fája

Város és tömegközlekedés

2007.12.22. 12:51 vadász2

   Hogy az újév közelgett, és vele együtt az áremelések, úgy szivárgott ki egyre több hír a BKV tervezett jegyáremeléséről is. Kezdetben kósza hírnek tűnt csak, hogy be kívánják vezetni a drágább, éjszakai jegyet, maholnap ez már valóság. Csakhogy sajnos bármennyire is próbál erőlködni a cég, hogy bevételeit megtartsa, sőt inkább emelje, ezt a szándékot, csupán üzletpolitikai szemléletváltással válthatja valóra. 

    Mert mit is fog jelenteni ez az „igazságos” éjszakai jegy. Nem azt, hogy aki éjjel utazik, az fizessen többet. Még csak azt sem, hogy aki van olyan vakmerő, hogy egy éjszakai busz morózus vezetőjétől jegyet kért, azt ezután ne a szokványos vonaljegy ár feletti összegért vehesse meg – mint az eddig volt, hiszen a jegyért a vezetőnél eddig is többet kellett fizetni – hanem ennél jóval többért. De ez csupán azokra az utasokra vonatkozik, akik becsületesek, és tényleg meg veszik azt a jegyet. A többiek, akik eddig is blicceltek, ezután sem fizetnek többet a szolgáltatásért. Vagyis ugyanannyit, azaz semmit sem fognak fizetni. Ez tehát ismét csupán a becsületes jegyvásárlók pénztárcájának megcsapolására indított akció, míg a bliccelők továbbra is érintetlenek maradnak.

    Megjegyzem, nem tudom mi az igazság az „éjszakai jegyet” illetően, mert megnézvén a BKV honlapját, meglepetten tapasztaltam, hogy ilyen kitétel a felsorolásban nem szerepel, azonos összegben (350 Ft) a járművezetőtől megvehető jegyek vannak feltüntetve.

    Mindez azonban a témám szempontjából mellékes,  ugyanis az egész kérdéskört arra szerettem volna kihegyezni, hogy a megemelt jegyárak esetében a becsületes fizetők megsarcolásáról van szó. Mint fentebb írtam rendszerváltásra lenne szűkség!

    A BKV megszületésével közel egy időben szűnt meg a kalauzi rendszer, s ez még most, negyven év után is érzeteti hatását. Akkor úgy gondolták, a derék szocialista ember majd szépen előre megváltja a jegyét a jegypénztárakban, majd felszáll a villamosra, vagy autóbuszra és, mint az akkor divatba jövő önkiszolgáló áruházakban, maga kilyukasztja a gondosan előre odakészített, kapaszkodóoszlopokra erősített jegykezelő-autómatáknál. (amelyet mindenki ismer, ha máshonnan nem is, a BKV által indított bliccelés ellenes reklámkampányokból biztosan). Azonban ez a számítás nem jött be. Nem jött be a villamoson, nem a buszjáratokon, de még az újonnan átadott metróaluljárókban sem sikerült a derék magyar szocialista utasokat a kultúrált közlekedés eme formájára rászoktatni.

    Azonban a közlekedési vállalat vezetése még beköszönő kapitalizmusban sem volt képes belátni döntése súlyos negatívumait. Ernyedt ellenőrzési kampányokkal problémát orvosolni, melyeknek meglepően nagy sikere volt – természetesen nem az utazóközönség, hanem a jegyeladások tekintetében. Azonban egy ellenőrzési kampányt a végtelenségig folytatni nem lehet, és még mindig nem látták be, hogy alapvető stratégiai változásoknak kellene bekövetkezniük. A politikában történt fordulat után 18 évvel végre a BKV-nél is rendszerváltásra van szűkség.    

  A vállalat folyamatos válsággal küzd, mint ahogy arra néhány apró jelből következtethetünk. Ilyen az, hogy a hírekben előforduló buszbaleseteknél nem csak a viszonylat számát említik, hanem azt is, hogy ezt a viszonylatot ilyen meg ilyen alvállalkozó üzemeltet. Súlyos gondok lehetnek a BKV-nál, ha efféle öncsonkításra kényszerült. Kiutat kell találni!

  Európa több metropoliszában megfordultam már, s számos közlekedési modellt lehet látni. Rómában például, hiába van kiírva a buszok első és hátsó ajtajára, hogy ’ENTRATA’, a középsőn pedig egy behajtani tilos jel, a derék olaszok éppen úgy ott szállnak fel a járműre, ahol akarnak, mint a derék magyarok itt Budapesten. Azonban ez más általam meglátott országban egyáltalán nem volt így. Mindenhol fegyelmezetten az első ajtónál szálltak fel az utasok. Kivárták a sort, és bemutatták a bérletüket vagy jegyüket (ami éppen akadt), a sofőrnek. Nem árt megjegyezni, hogy felsejlik még némely Ikarus 260-as bkv-busz oldalán az első ajtó mellett foszlányokban egy felszólítás: Este nyolc óra után az első ajtón szíveskedjenek felszállni, és jegyüket a vezetőnek bemutatni. Tehát ez arra mutat, hogy valaha, egy nyugalmasabb, békésebb világban az éjszakai buszoknál igenis a sofőr ellenőrizte a jegyeket. Ennek felemlegetésére rendszerint azt a választ adják, hogy igen, de a túlzsúfolt nappali járatokon nem lehet azt megoldani, hogy mindenkinek megvizsgálják a jegyét. Erre tudom hozni ellenpéldaként Isztambul példáját, ahol aztán nem lehet mondani, hogy ne lenne zsúfoltság. Mégis ha tülekedve is szállnak fel, de azért mindenki odatartja a jegyét, bérletét a sofőr melletti érvényesítőhöz, és az hangjelzéssel adja mindenki tudtára: a jegy érvényes. Némely buszokon itt még elől egy külön kalauz is ül. A sofőr melletti jegyvizsgáló-gép a legtöbb európai nagyvárosban megtalálható, és tőlünk nyugatabbra az emberek, akik ehhez már hozzászoktak szépen, türelemmel várják ki a sorukat, míg a buszra feljutnak, és bemutathatják a bérletüket, vagy éppen jegyet vehetnek a vezetőtől.

   Térjünk át a villamosra. Nos igen, valóban egy nehezen ellenőrizhető üzem, hiszen itt még olyan egyszerű megoldás sem lehetséges, mint a buszoknál. És valóban nem is tudták megoldani a legtöbb helyen. De Isztambul itt is példát tud mutatni. Hiszen ők megoldották, hogy a villamosmegállókat zárták le beléptetőkapukkal. A beléptetőkapuk pedig zsetonnal működnek, melyeket a megálló melletti bódéban be is lehet szerezni. Természetesen elképzelhető a beléptetésnek modernebb megoldása is, de a máshol teljesen reménytelennek tűnő villamosok ellenőrzését a törökök rendkívül leleményesen megoldották. És ismét csak halkan jegyezem meg, hogy valaha az ipari csuklós villamosok két végén is kialakítottak kalauzi üléseket…

   „Megjegyzem, annak idején - a párizsi metróban szerzett tapasztalataim alapján - komolyan elkezdtem gondolkodni azon, hogy a szocializmus és a kapitalizmus közti alapvető különbséget nem lehet-e ebből levezetni. Párizsban ugyanis a belépés előtt zárva volt a bejárás az utas előtt, a szocialista rendszerben, fel Prágáig, Berlinig ellenben nyitva. A kapitalizmusban a zár nyílt ki a jegykezeléskor, a szocializmusban a szabad pálya zárult le, ha az ember nem váltotta meg a jogot.” – Ezt Granasztói György írja a Budapesti Negyed 56. számában (2007. nyár). És bizony a BKV még mindig az elmúlt rendszerben él, és nem képes váltani egy igazán hatékony beléptető rendszerre. Én csak annyit tudok, hozzá tenni, hogy Granasztói nem véletlenül nem említi Brüsszelt, hiszen, ott is csak az nem megy le a metróhoz jegy nélkül, aki nem akar, valamint a kevésbé szemfüles turista, aki nem veszi észre, hogy a brüsszeliek is jegy nélkül bliccelnek a tömegközlekedési járműveken. Már pedig a turisták nagyon hamar felveszik a helyi szokásokat, elég csak a Budapesten neveletlenül a mozgólépcsőt elálló külföldieket megfigyelnünk. Nem feltétlenül szükséges a metró kérdésében „szeretett fővárosunk”, Brüsszel mintáját követnünk, hanem sokkal inkább Párizsét.

 De másban is a rossz példa hordozója a belga főváros. Ismét Granasztói György Budapest tegnap, ma, holnap című cikkéből idézek: „Az egységes városképet jóvátehetetlen károk érték Brüsszelben a hatvanas évek óta, és szerintem növekednek a jelei, hogy a brüsszelesedés nálunk is elindulhat, különösen a pesti oldalon. Mindenesetre a budai hegyvidék beépítése már lezárult az utóbbi négy évtizedben, és az eredmény lesújtó.”

Sajnos veszélyeztetett Budapest városképe is, hiszen a rossz példa hatására itt is felhőkarcolókat, üvegpalotákat akarnak építeni, a lakóházak, valaha termelő gyáregységek helyén. Brüsszelben csupán a legbelső óváros, a főtér, és környéke maradt meg eredeti állapotában, viszont az egész város egyfajta káosz érzetét kelti. Egymás mellett van a barátságos hangulatot árasztó keskeny németalföldi kétemeletes ház, és hatalmas üvegpalota. Pedig egyáltalán nem illenek egymáshoz, és rontják az összképet. Nálunk eddig bölcs előrelátással megakadályozták felhőkarcolók építését, és a külföldiek dicsérik is, mennyire sikerült egyben tartanunk a város egységét, hangulatát. Ám az utóbbi időben egyfajta sajtókampány indult, több lapban is lehet olvasni a felhőkarcoló-építést népszerűsítő cikket, melyekben azt bizonygatják, az emberek mennyire szeretnének ilyeneket látni és csupán egy szűk kisebbség érdeke elgáncsolni az efféle kezdeményezéseket. Hogy a befektetők mennyire szívesen építenének, de a vaskalapos városvezetés ez elől elhatárolódik, pedig az kölcsönözne csak nagyvárosi jelleget a fővárosnak. És az ifjú építészek sem tudják így kiteljesíteni magukat. Sajnos valószínű, hogy ezek az üzenetek előbb-utóbb célt érnek, hiszen a városvezetés sem támogatja olyan egyértelműen a városkép védelmét, mint azt tehetné. Így jutnak szomorú sorsra a Király utcai házak, vagy az Úttörő Áruház…

3 komment

Címkék: budapest bkv busz párizs metró város tömegközlekedés brüsszel ikarus isztambul jegyárak villmos

A vízlépcső fokozódik

2007.10.19. 18:10 vadász2

 

  Növekszik a Duna befolyása a régióba. A növekvő influáció felnyomta a homokzsákok árát. De ennél is aggasztóbb hír, hogy jóllehet az osztrák miniszter a globális felmelegedésre hivatkozott, amely az Alpokból több tonna havat folyósított a Duna részére, nem megerősített bécsi információk szerint az osztrák kormány a gátakra való nyomásgyakorlás érdekében a határ közelében bővizű forrásokat különített el a Dunát támogatandó.

  Nemzetközi elemzők attól tartanak, hogy tovább mérgesedik az amúgy sem felhőtlen osztrák-magyar viszony, különösen az után, hogy a magyar kormány jegyzékben tiltakozott az osztrák vezetésnél az ellenséges szándékú elárasztás ellen. Mindeközben törvényjavaslatot terjesztett elő a Duna vízének védelmében. Ez amellett, hogy a folyó magyarországi szakaszán az osztrák dömpingvíz részesedését 20%-ban maximálta a Duna hozamában, ennek lefolyását is csupán a meder közelében engedélyezi.

  A törvényjavaslat ugyan még elfogadás előtt áll, az Európai Unió már most rosszallását fejezte ki, és rámutatott, hogy ez a korlátozás ellenkezik az Unió azon elvével, mely minden folyónak szabad folyást biztosít.

  Habár a tél beállta jó eséllyel befagyaszthatja a tárgyalásokat, tavasszal folytatódhat a parttalan vita, és ha jövőre ez a folyamat még mindig zajlik, elkerülhetetlen, hogy nemzetközi bíróság elé kerüljön az ügy.

Szólj hozzá!

A rendszerváltás története

2007.08.05. 11:12 vadász2

  

   Eme kicsiny-kis írásocskában természetesen nem vállalkozom egy olyan nagy és bonyolult folyamat elemzésére, mint a rendszerváltás – mint ahogy azt a cím sugallná – hanem csupán a rendszerváltás szónak az időközbeni változását, alakulásának folyamatát veszem szemügyre.

  Íme tehát kezdetben kialakult egy eseménysor, az 1980-as évek vége felé, mely annyira újszerűnek, és példátlannak mutatkozott, hogy szűkség volt reá egy teljesen új nevet alkalmazni, így kapta a közbeszédben a „rendszerváltás” elnevezést. Ez a szó teljes mértékben közkeletűvé vált, mindenki számára egy értelmű lett, hogy azt a korábban ismeretlen folyamatot csak is ezen a névvel lehet illetni: „rendszerváltás”. Ez teljesen megfelelt a használói igényeknek, kifejezett valamit, amihez elválaszthatatlanul hozzátapadt, s ami történelmi fogalommá nemesítette.

  Azonban teltek-múltak az évek, s valakinek, vagy talán többeknek is szöget ütött a fejében, hogy valami ezzel a szóval nem stimmel. Jóllehet széles körben elterjedt, és megkérdőjelezhetetlen volt a tekintélye a szónak (jobban mondva a folyamatnak, melyet a szóval jelöltek), mégis úgy ítélték meg, nem fejezi ki azt az egységet, azt az energiát, ami szükséges volt az esemény bekövetkeztéhez, s legfőképpen nem érezték rajta azt a visszavonhatatlanságot, ami a folyamatnak sajátja. Nem, itt 1988-91-ben nem csak egyszerű váltás történt, mint ha valaki egy szennyes inget ledob magáról, s egy tisztát vesz elő a szekrényből, hanem itt igenis valami gyökeresen megváltozott. Így született a régi mellé egy új szó is: „rendszerváltozás”.

  Bizonnyal azt várták ettől az új kifejezéstől, hogy mivel sokkal jobban kifejezi az események mibenlétét, a változást, így ki fogja szorítani a régebbi fogalmat. Azonban e régi, oly erősen rögzült az emberek tudatában, hogy a két fogalom immáron egymás mellett kényszerült boldogulni, híveket szerezni magának.

  Mindez azonban nem lett volna elég, hiszen voltak olyanok, akik sem egyiket, sem másikat nem érezték magukénak. Megértették ugyan az indokokat, melyek a „rendszerváltás” helyett a „rendszerváltozás”-hoz vezettek, s osztották is azokat, azonban ők ennél is többet  szerettek volna az elnevezéssel kifejezni, mert mit is sugall a „rendszerváltozás”? Hogy megváltozott egy rendszer. De mögötte rejtve marad az, hogy ezt mind mi, a magyar nép, e dicső nemzet hajtottuk végre, s még azt hihetnők e szó hallatán, hogy az esemény csupán néhány kiváltságos, irányító pozícióban lévő főember műve, s nem érződik a benne a nemzet egyhangú akarata, mely a változást kikövetelte. Éppen ezért új szót javasoltak a folyamat megjelölésére, mely sokkal egyértelműbben fejezi ki, hogy ezt mi, az egész nép egységes akarata hajtotta végre, se ez az új szó a „rendszerváltoztatás”.

  De körvonalazódik egy újfajta vélemény, amely kikezdheti, a „a rendszerváltoztatás”-t támogatók pozícióit. Ezek a hangok azon újabb kutatásokra alapozzák véleményüket, melyek szerint a folyamat nem volt más, mint egy nemzetközi összeesküvés által megrendezett akció. Vérmérséklet, és ízlés szerint ki-ki az amerikai, avagy az orosz titkosszolgálatot véli felfedezni az események mögött se ennek alapján (hogyha a politikai szellők is kedveznek ennek a külföldbarát koncepciónak) nemsokára megszülethet egy új elgondolás, amely a „rendszerváltoztatás” ellenében kifejezi, hogy jóllehet tevékeny részesei voltunk a folyamatoknak, az mégis külső hatalmak irányításával, és közreműködésével ment végbe. Ennek a véleménynek jelszava nem lehetne más, mint a „rendszerváltoztattatás”.

  A fent felvázolt fogalmi kavalkádnak csupán egy valami fog majd véget vetni, és az egy olyan ellenérdekelt erő hatalomra jutása, mely úgy érzi, terhes neki a múltnak ezen szelete, s éppen ezért mindezen kifejezéseket egyetlen rövidke szóval helyettesíti: tiltás!

 

     

Szólj hozzá!

Címkék: rendszerváltás

Viccek és tények

2007.06.08. 22:43 vadász2

 

Néhány példán keresztül szeretném körbe járni, miképpen is lesz egy valós tényből vicc, amelynél már nem is feltételeznénk, hogy valami tényszerű alapja van, megtörtént eseten alapul.

  Bizonyára emlékeznek még néhányan arra a szomorú esetre, amikor egy választási évben (pontosan már nem emlékszem, hogy 1998, vagy 2002) egy politikus, ha jól emlékszem Győr-Moson-Sopron megyében utazott kampánykörútra kísérettel. A kocsi, melyben utazott, szabálytalanul előzött, kisodródott és egy fának csapódott. Súlyos sérültek, halottak is voltak. Ennek a szomorú esetnek a kapcsán született akkoriban ez a vicc:

 

  Politikusok utaznak kampányolni, és az autójuk nekihajt egy fának. A kocsi összetörik, a politikusok körülötte hevernek. Valaki meglátja a balesetet, telefonál a mentőknek. A mentő kiér, de már csak az összetört kocsit találja, politikust, egyet sem. Viszont valamivel odébb egy öregember támasztja az ásót egy jókora halom mellett.

-Hé öreg! Hol vannak a sérültek? Nem látta őket?

-Elástam őket.

-De hát miért, mindegyik meghalt?

-Hát, egy-kettő még nyöszörgött, hogy még él, de én ezeknek már nem hiszek!

 

  Bizony ilyen tragikus esetekből is született vicc, azonban ma már szinte csak aktualizálva lelhető fel a világhálón, és valószínű, hogy e vicc eredetét – ha fennmarad - az utókor előtt már sűrű homály fogja borítani. Viszont a vicceknél természetes, hogy folyton modernizáláson esnek át, így maradnak politikai rendszerektől, és szereplőktől függetlenül részei életünknek.

  Még mindig a politikánál maradva egy kevésbé aktualizálható vicc következik. A 80-as évek második felében járta ez a vicc:

 

 -Hogy hívják Maci Lacit, ha megöregszik?

-Medve László.

 

  Ennek a hátteréhez pedig az tartozik, hogy 1984 és 1987 között az egészségügyi miniszteri posztot dr. Medve László töltötte be, s az ő neve adta az alapot a vicc megszületéséhez. Ez a poén még ma is érthető és mosolyfakasztó, de igazán akkor ült, mikor a mindennapi hírekben dr. Medve László neve rendszeresen megjelent.

 

  Végül egy kicsit korábbról eredeztethető viccet hozok fel utolsó példámként:

 

-Mivé változtatja a gonosz boszorkány a villamost?

-Békávé (BKV).

 

  Csupán csak feltételezem, hogy ez a vicc 1967-68 környékén keletkezhetett, amikor is 1968. január 1-jével az FVV (Fővárosi Villamos Vasút), a FAÜ (Fővárosi Autóbuszüzem) és a BHÉV (Budapesti Helyiérdekű Vasút) egyesítésével létrehozták az egységes budapesti tömegközlekedési vállalatot Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) néven. De természetesen ezesetben későbbi keletkezés is elképzelhető, viszont hogyha az az eseményt keressük, amikor a "boszorkány ténylegesen békávé változtatta a villamost", akkor ezt  1968-ban találjuk meg.

 

  Leszögezhetjük, hogy számos viccünknek van valós alapja, vagy kötődik egy konkrét eseményhez, de a használat közben elkopik mellőle a valóságtartalom és marad pusztán a poén élvezete.

Szólj hozzá!

Címkék: vicc bkv medve lászló nyöszörgött békávé